vasárnap, február 12

L'Oreal Elseve Re-Nutrition Night Serum


Kb. 1 hónapja kapta a húgom ezt a hajápoló szérumot, de egy pár alkalom után ő azt mondta, hogy ez neki nem jó, használjam nyugodtan, ha nekem jó. Én olvastam róla blogokon és fórumokon és azt kell hogy mondjam, hogy erősen megosztotta az emberek véleményét. Elvileg éjszakára kellene felkenni, mint egy hajpakolást, azaz mosást nem igényel... Nekem is és ahogy olvastam, a tesztelőknek is az volt a problémája, hogy mosást nem igényel. Egyeseknek bezsírosodott a haja tőle, mások még gubancosabb hajjal ébredtek, mint előtte. Ezeket olvasva nem mertem kísérletezni azzal, hogy rajtahagyom mosás nélkül, úgyhogy egyből úgy próbáltam ki, hogy hajmosás előtt a száraz hajvégekre felkentem, rajtahagytam kb. 15 percig, plusz amíg fürödtem, stb. majd utána mostam le, aztán hajsamponnal is hajat mostam, ahogy szoktam, hajhab, szárítás és tádámmm - SZUPER! Én egyből éreztem a változást, sokkal puhább, selymesebb, könnyebb, könnyebben kifésülhető volt a hajam. Azóta használom, kb. heti 1-2 alkalommal. Igaz, hogy eleinte párhuzamosan használtam a Revalid hajápoló krémet és alkalmanként ezt IS ezért látványos, hogy mennyit nőtt a hajam, de mióta a Revalid elfogyott és csak ezt használom, mint hajápoló, változatlanul egészséges a hajam és csak nő és nő és nő :) 



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése